Vetőmag oltása

image_pdfimage_print

A szójamag oltása*

A szójamag oltására – baktériumos kezelésére – elsősorban ott van szükség, ahol még nem termesztettek szóját, és így a talajban nem tudott elszaporodni a Rhizobium japonicum baktérium. A szóját rendszeresen termelő gazdaságokban, ahol a talajok bőségesen „ellátottak” a baktériummal, az ismételt oltástól eltekinthetünk. (Ugyanakkor ismert, hogy a világ vezető szójatermesztő országában, az Amerikai Egyesült Államokban azt tartják, hogy legalább három évente célszerű oltott vetőmagot használni a szóját hosszú idő óta termő területeken is.)

Gyakorlati tapasztalatok alapján már a XIX. század közepén leírták, hogy „a pillangósok nitrogéngyűjtők, és ez a tulajdonságuk a gyökérgümőkkel függ össze”. 1888-ban már azt is felismerték (Hellriegel-Willfart), hogy a pillangós növények és a Rhizobium között kapcsolat van.

Ezt követően néhány év alatt kereskedelmi forgalomba került az első használható oltóanyag, a Nitragin. A talaj, majd később a vetőmag oltását tulajdonképpen a XIX. század végétől ismerik. A Rhizobium japonicum kifejezetten a szójával képes szimbiózisban légköri nitrogént megkötni. Maga a N-fixálás bonyolult kémiai folyamatok sora, amelynek révén „a gyökérgümőkben a levegő nitrogénmolekuláit >>megkötik<<, pontosabban ammóniává redukálják, amely ebben a formában már a gazdanövény számára is használható nitrogénforrás”.

Az így megkötött légköri N mennyisége igen jelentős, legnagyobb része a szóját táplálja, egy része a talajban, az utónövényben hasznosul. (Általános gyakorlati tapasztalat, hogy a szóját követő őszi kalászosok jól kihasználják a szója által „visszahagyott” nitrogént.)

Napjainkban – a folyamatosan emelkedő műtrágya árak mellett – különösen megfontolandó, hogy ne mondjunk le arról a nitrogénről, amelyet a természet kínál a gazdálkodónak. Ehhez „csupán” – mivel a Rhizobium japonicum nem honos a hazai talajban! – baktériummal, oltóporral kell kezelni a vetőmagot. Az utóbbi években – elsősorban külföldi társaságok hazai vállalati gyakorlatában – egyre nagyobb teret kap az oltott és csávázott formában magkezelt szója vetőmag forgalmazása, amelyet egyre több hazai vetőmag-forgalmazó is követ. Ezzel a termelő mentesül a szójamag oltásának kényes és nagy körültekintést igénylő feladatától.

A vetőmag kezelését a használati útmutató szerint célszerű végezni, amennyiben az nedvesített magra történő kezelést ír elő, semmiképpen se szórjuk a port szárazon a vetőgép magládájába, elosztójába.

Feltéve, hogy a vetőmagot mégis magunk oltjuk, úgy – annak sikerét elősegítendő – néhány tényt a Rhizobium japonicummal kapcsolatban célszerű ismerni.

A légköri N-fixálást jó néhány körülmény befolyásolja:

  • a hőmérséklet 15-25 °C  között megfelelő,
  • a talaj magas N-ellátottsága csökkenti a működésüket,
  • a szélsőséges szárazság és a túlzottan nedves, levegőtlen, pangóvizes talaj ugyancsak nem kívánatos,
  • savanyú talajokon a légköri N-megkötés elmarad,
  • ugyanakkor a Ca, Mo, Fe, Co előnyösen hatnak a működésükre.

A Rhizobium baktérium meglehetősen érzékeny a környezeti tényezőkre, éppen ezért az oltás műveleténél gondosan kell eljárni:

  • az oltóanyagot a felhasználási javaslat szerint – egyenletesen és kíméletesen – kell a magra juttatni. (Jobb híján alacsony fordulatszámú betonkeverő is megfelel a célnak),
  • egyszerre csupán annyi magot kezeljünk, amennyit egy nap alatt el fogunk vetni, hosszabb ideig ne tároljuk az oltott magot,
  • az oltóport és az oltott vetőmagot óvjuk a közvetlen fénytől, az oltást lehetőleg közvetlen fénytől védett, árnyékos vagy zárt helyen végezzük.

Az oltás, illetve a légköri N-kötés hatásosságáról – jó esetben – már a vegetáció 4., 5. hetében meggyőződhetünk, ekkor már gombostűfej nagyságú gümőket találunk. Később a nagyobb gümők sárgás-rózsaszín metszési felülete mutatja, hogy aktív légköri N-megkötés folyik.

*Forrás: Balikó Sándor (2015): Szójatermesztés korszerűen, S-Press 5 Kft. gondozásában, 28-29 o.